Nőgyógyásznapló

Lehet, hogy azért nem jön a baba, mert nem passzolunk?

2020. február 25. - nogyogyasznaplo

business-people-group-assembling-jigsaw-puzzle-p69w52p.jpgSokszor keresnek meg párok azzal, hogy régóta próbálkoznak, de a baba nem akar összejönni, pedig már túl vannak számos vizsgálaton, és eddig nem találtak eltérést. Mindenhol azt kapják, hogy nincs semmi baj, legyenek türelemmel. Csakhogy már 1-2-3 vagy még több éve tart a türelem, és baba még mindig nincs. Ilyenkor szokott felmerülni a szörnyű gyanú: lehet, hogy összeférhetetlenség miatt nem sikerül?

Mi is az az összeférhetetlenség?

Többféle kontextusban is beszélünk erről a jelenségről: terhesség előtt, alatt és után is van olyan állapot, amit összeférhetetlenségnek hívunk. 

Mi most a terhesség előtt fennállóval foglalkozunk, hiszen a kérdés az, hogy létezik-e, hogy emiatt nem sikerül egy párnak a baba.

Itt arról van szó, hogy elvileg egészséges embereknek, látható ok nélkül nem akar sikerülni a fogantatás. Ekkor felmerülhet, hogy a nő méhnyaknyákja termel olyan anyagot, ami pusztítja a spermiumokat. 

A PCT-teszt

Ennek megválaszolására való az úgynevezett PCT-teszt, ami egy százalékos eredménnyel fejezi ki, hogy a nyákon a spermiumoknak mekkora része jut át. 

Mit jelent a PCT?

A rövidítés egy régi vizsgálati módszer hagyatéka: Post Coitalis Test, ami házasélet utáni tesztet jelent. A név magába foglalja az eredeti vizsgálat lényegét, miszerint megkérték a párt, hogy peteéréskor szerelmeskedjenek, majd a nő gyorsan fusson be az orvosi rendelőbe, ahol felpattant a vizsgáló asztalra, ismét széttette a lábát, és az orvos levette a mintát a nőtől, ami tartalmazta a méhnyaknyákot és a spermiumokat is. Hmm…. nem nevezném emberbarát vizsgálatnak.

Manapság sokkal humánusabb módon zajlik ez a vizsgálat: a pár hölgy tagjától peteérés környékén mintát veszünk a nyákból. Ez pontosan ugyanolyan érzés/idő/helyzet, mint egy rákszűrés. A férfitől spermát kérünk a korábban részletezett megoldások valamelyikével (ld: ffiak vizsgálata), és a két mintát laboratóriumi körülmények között egyesítjük, és biológusok mikroszkóp alatt elemzik.

Az eredmény megmutatja, hogy a spermiumok hány százaléka jut át a méhnyaknyákon. Minél kisebb ez a szám, annál nehezebb a fogantatás. 

Meg kell említeni azt is, hogy a méhnyaknyák összetétele változik, nem állandó. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott ciklusban a PCT eredménye nem is túl fényes, máskor elképzelhető, hogy jobb a helyzet; és ugyanez igaz fordítva is.

Itt is igaz továbbá, hogy az összképet kell nézni: ezt az eredményt össze kell vetni a meglévőkkel, például a spermaképpel, hogy lássuk, merre induljunk a kezeléssel. 

Megoszlanak a vélemények

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a szakmában erről a problémáról megoszlanak a vélemények. Régebben az orvosok teljes mértékben elfogadták a létezését, ma már ez nincs így. 

Vannak, akik szerint ez nem lehet akadálya a teherbeesésnek, és mikor kezelést követően mégis sikerül, az csak placebó-hatás. Más orvosok most is úgy gondolják, hogy ez egy létező jelenség.

Bár tudományos cikkek nem javasolják ezen vizsgálat elvégzését, ugyanakkor vizsgálható, amennyiben a pár kéri.

A bejegyzés trackback címe:

https://nogyogyasznaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr5015470414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.