Nagyon sok pár küzd éveken át, míg végre megfogan, és meg is születik az első közös gyermekük. Ilyenkor persze hatalmas a boldogság, de sokaknál előbb-utóbb felmerül a hogyan tovább kérdése. Azoknak, akik kistesót is szeretnének, el kell gondolkodniuk azon, hogy adott esetben vállalnák-e újra a procedúrát – már amennyiben szükség van rá.

Amikor egy pár meddőségi termékenségi kivizsgálásra érkezik hozzám, első alkalommal beszélgetni szoktunk. Kérdéseket teszek fel, mert az ezekre adott válaszok gyakran árulkodnak arról, hogy milyen irányba érdemes indulni, merre keressem a fogantatás elmaradásának az okát.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a meddőségi termékenységi kivizsgálás során ez a legrettegettebb vizsgálat. Az terjeng ugyanis, hogy nagyon fájdalmas, ezért szinte mindenkinek az az első kérdése, hogy lehet-e altatásban végezni. Nos, lehet, de az esetek többségében mégsem így történik.

A nők többségébe kamaszkoruk óta sulykolják, hogy ha egyetlen egyszer is felelőtlenül, megfelelő védekezés nélkül szexelnek, kész is a baj, terhesek maradnak. Amikor aztán eljön az ideje, hogy felnőtt fejjel babát szeretnének, meglepődnek, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, sőt, az átlagnak hónapokig próbálkozni kell, hogy összejöjjön.

Sokszor keresnek meg párok azzal, hogy régóta próbálkoznak, de a baba nem akar összejönni, pedig már túl vannak számos vizsgálaton, és eddig nem találtak eltérést. Mindenhol azt kapják, hogy nincs semmi baj, legyenek türelemmel. Csakhogy már 1-2-3 vagy még több éve tart a türelem, és baba még mindig nincs. Ilyenkor szokott felmerülni a szörnyű gyanú: lehet, hogy összeférhetetlenség miatt nem sikerül?

A „mennyi a siker esélye”, illetve a „mennyibe kerül a lombik” után a következő kérdés, ami a mesterséges megtermékenyítés útjára lépő párokban megfogalmazódik, az az, hogy mennyi idő múlva lesz ebből gyerek. Hiszen kisbabát lehetőleg mindenki azonnal szeretne, amint szöget üt a fejében a gondolat, hogy most már itt lenne az ideje.

Nagyon sokszor találkozom a munkám során azzal a hozzáállással, hogy ha nem jön a baba, a párok szinte automatikusan azt gondolják, hogy a női oldalon nem stimmel valami. Hiszen ő az, aki nem marad terhes. Kimondva vagy kimondatlanul, de sokan ezzel a feltételezéssel fordulnak orvoshoz, amikor hiába várják a gólyát.

A címben szereplő kérdés nagyjából az első, amit megkapok, amikor egy párnál kiderül, hogy lombikprogramra lesz szükségük ahhoz, hogy gyermekük lehessen. A procedúra hosszadalmas, macerás, sokszor kellemetlen, fájdalmas, és drága, még akkor is, ha államilag támogatott (bár ez most reményeink szerint megváltozik). Természetes, hogy aki kénytelen benne részt venni, tudni akarja, hogy mire számíthat.

A többség nem lehet teljesen biztos abban, hogy lehet-e gyermeke addig, amíg meg nem próbálja. Előfordul, hogy látszólag teljesen egészséges, fiatal párok küzdenek meddőséggel nehezített teherbeeséssel, akikről azt hinnénk, nekik simán összejön. Ahogy az ellenkezője is: gyermekvállalás szempontjából kicsit idősebb pároknak is sikerülhet gyorsan, akiknek elvileg már nehezebb a dolguk.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Hasonlóan viszonyulok a napi politikához, mint a legtöbb nő a focihoz: a nagyobb bajnokságok, világversenyek nyolcad-negyed döntőibe - úgy többé-kevésbé - becsatlakozom.

Így voltam a tegnapi évértékelővel is. Figyelmesen hallgattam, érdeklődésemet mi sem támasztja alá jobban, minthogy már az elején tudtam, hogy ki milyen színű mezben játszik, és a favoritomnak melyik kapuba kell rúgni a labdát.