Vannak, akik szentül hiszik, hogy minden betegségre van valami természetes megoldás, mások a gyógyszerekre, invazív beavatkozásokra, orvosi módszerekre esküsznek. Az igazság valahol középen van: nem lehet mindent puszta életmódváltással, vagy gyógynövényekkel gyógyítani, de van számos olyan betegség, amiknél ezek a próbálkozások is javulást hozhatnak. Szerencsére ilyen az endometriózis is.
Bár az endometriózist a nehezített teherbeesés fő okaként szoktuk emlegetni, azért nem feltétlenül kell kétségbeesni a diagnózis hallatán, ha kisbaba is szerepelne a jövőbeni tervek között. Előfordulhat ugyanis, hogy simán teherbe esik az ember endometriózissal is. Ha megtörténik, annak örülni kell, mert nem egy gyakori jelenség, de ettől még nem is lehetetlen.
Az endometriózis olyan betegség, ami kifejezetten a termékeny korban lévő nőket érinti, se előtte, se utána nem jellemző az előfordulása. Olyannyira, hogy a meglévő endometriózis is leépül a változókort követően, amikor drasztikusan lecsökken a szervezet ösztorgénszintje, ami a betegséget táplálja.
Az endometriózis nagyon sok nőt érint, ennek ellenére rendszerint évek telnek el, mire az első orvoshoz fordulástól eljutnak a pontos diagnózisig. Ennek legtöbbször az az oka, hogy az endometriózisnak nincsenek specifikus tünetei, vagyis amik jelentkeznek, azokból akár teljesen más probléma jelenlétére is lehet következtetni.
Viszonylag sok esetben derül ki a termékenységi kivizsgálások során, hogy a pajzsmirigy okolható a fogantatás elmaradásáért, vagy éppen az ismétlődő vetélésért. Sajnos, ha a pajzsmiriggyel gondok vannak, az képes annyira felborítani a szervezet optimális működését, hogy a terhesség létre sem tud jönni, vagy ha ez mégis sikerül, akkor a további fejlődéssel lehetnek gondok.
Minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Nagyon durván hangzik ez a szám, de ezt csak az érzi át igazán, aki érintett is benne. Pláne az, aki többször, ugyanis sajnos ilyen is létezik – ez a habituális vetélés, vagyis ismétlődő vetélés. Egyszer is bőven elég ilyesmit átélni, de aki többször kénytelen szembenézni vele, annak különösen nehéz.
„Öltözz fel rendesen, mert megfázik a derekad!” – tegye fel a kezét, aki minimum ötvenezerszer hallotta ezt az anyukájától kamaszkorában. Akkor talán azt gondoltuk, csak túlféltenek minket, és így akarnak rávenni, hogy vegyünk magunkra még egy réteg ruhát, mert a szülők szerint úgysem lehet soha eléggé felöltözni. És különben is, mi van, ha „megfázik a derekam”?
Amikor a